Sorozaton kívűli kiadványok

Vojtech Bohác: Blahoslaveny Vasil Hopko a sväta bozská liturgia

Seszták István: Bűn és kiengesztelődés Alszeghy Zoltán teológiájában

Alszeghy Zoltán (1915-1991) jezsuita teológus, ahogy őt Angelo Amato érsek nevezte, a kortárs és modern teológia egyik legjelentősebb képviselője. Ez a könyv ezt a talán meglepő, de a magyar közönség számára is igen figyelemreméltó véleményt szeretné alátámasztani, mégpedig úgy, hogy Alszeghy teológiai gondolkodásának két tartópillérét analizálja: antropológiájában a bűn kérdését, másodsorban pedig a kiengesztelődés kérdését.A5-ös méret, ragasztott, kartonált kötés.

Puskás Bernadett, A görög katolikus egyház művészete a történelmi Magyarországon. Hagyomány és megújulás

A gazdagon illusztrált monográfia (171 színes és 243 fekete-fehér kép) szerzője így fogalmazza meg célkitűzését: „Munkánkban a (munkácsi görög katolikus) püspökség egykori területén álló templomokban fennmaradt és az onnan hazai és külföldi múzeumokba begyűjtött, használaton kívüli művészeti emlékek körének minél teljesebb megismerésére, lehetőség szerint az azokhoz kapcsolódó levéltári források felkutatására és a vonatkozó szakirodalom feldolgozására törekedtünk.”

„Keleti teológusok és nyugati interpretációjuk a XX. századból” c. konferencia anyaga

(szerk. Seszták István)

A kötet szerzői és a bemutatott teológusok: Sivadó Csaba John Meyendorff krisztológiáját elemzi; Baán István Olivier Clément szabadságfogalmát tárgyalja; Orosz Atanáz Joánisz Zizioulasz egyházfogalmát vizsgálja; míg Kruppa Tamás Hans Urs von Balthasar Vlagyimir Szolovjov interpretációját veszi nagyító alá; Nyirán János Robert F. Taft liturgikus „törvényeit” analizálja; Seszták István pedig a keleti teológia Joánisz Spiteris szerinti értelmezését mutatja be.

A görög atyák bibliája korabeli értelmezésekkel. I. A teremtés könyve

(szerk. Orosz Atanáz)

A kötet a Teremtés könyvének szövegét a görög atyák magyarázatával ellátva tárja az olvasó elé. Bevezetésként a szerző ismerteti a görög Bibliát és a Teremtés könyvének szerkezetét. A további tájékozódást bőséges szakirodalmi hivatkozás segíti. Nélkülözhetetlen mű mindazok számára, akik a görög atyák Szentírás-értelmezésében és annak módszerében kívánnak elmélyülni. B5-ös méret, ragasztott, kartonált kötés.

Ecclesiam aedificans. A 70 éves Keresztes Szilárd püspök köszöntése

(szerk. Ivancsó István)

A hajdúdorogi egyházmegye kiérdemesült püspökét 2002-ben barátai, egykori tanítványai és a Hittudományi Főiskola tanárai köszöntötték tanulmányaikkal. A kötet szerzői: Achille Silvestrini, Giovanni Cheli, Francesco Marchisano, Ternyák Csaba, Héctor Vall Vilardell, Robert F. Taft, Carl Gerord Fürst, Bolberitz Pál, Erdő Péter, Fodor György, Gánicz Endre, Ivancsó István, Janka Ferenc, Janka György, Kruppa Tamás,

Ménea III. Január és február hónapokra

ford. Rohály Ferenc, átdolgozta Orosz Atanáz

Az egyházi év egyes napjaira előírt liturgikus szövegek gyűjteményét Rohály Ferenc kezdte fordítani az 1896-ban Rómában kiadott görög nyelvű Ménaia köteteiből. A kéziratban maradt fordítást Orosz Atanáz atya dolgozta át és készítette elő kiadásra. A III. kötet a január és február hónapok egyes napjaira előírt imádságokat, olvasmányokat és szertartási utasításokat tartalmazza. Nélkülözhetetlen imakönyv mindazok számára, akik a teljes liturgikus nap megélésére törekszenek. B5-ös méret, cérnázott könyvtest keménytáblás borítóba akasztva.

Orientalium dignitas

A XIII. Leó pápa által kiadott „Keletiek méltósága” kezdetű apostoli levél centenáriuma alkalmából tartott szimpozion anyaga. Nyíregyháza, 1994. november 2-4.

szerk. és ford. Orosz László

A kötet szerzői: Angelo Acerbi, Őrsy László, Szergej Averincev, Carl Gerord Fürst, Marco Brogi, Constatin Simon, Basilio Petra, Eleuterio Fortino, Constantine Charalampidis, Emmanuel Lanne, Erdő Péter, Vanyó László, Ernst Chr. Suttner, Katus László, Radu Roscanu. B5-ös méret, ragasztott, kartonált kötés

Örökség és küldetés 1950-2000

A Nyíregyházi Görög Katolikus Papnevelő Intézet és a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola alapításának 50. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia anyaga, 2000. október 2-3. szerk. Janka György A kötet tartalmazza a jubileumi ünnepségen elhangzott beszédeket, valamint a kapcsolódó konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatát. A tanulmányok szerzői: Ternyák Csaba, Erdő Péter, Adriányi Gábor, Szögi László, Kiss László, Udvari István, Pirigyi István, Bendász Dániel,

„Téged jöttünk köszönteni”

A máriapócsi kegykép harmadik könnyezésének centenáriuma alkalmából rendezett nemzetközi konferencia anyaga. Máriapócs, 2005. november 21-22.

szerk. Ivancsó István

A konferencia előadói és a kötet szerzői: Keresztes Szilárd, Janka György, Véghseő Tamás, Puskás Bernadett, Terdik Szilveszter, Erdei József, Bendász Dániel, Bohács Béla, Gheorghe Gorun, Fodor György, Perendy László, Orosz Atanáz, Pákozdi István, Kuminetz Géza, Ivancsó István,

A keleti liturgiák

írta: Ivancsó István

A kötet alapvető ismertetést nyújt az öt nagy rítuscsaládhoz tartozó liturgiákról. Sok kép és sok liturgikus szöveg illusztrálja. Magyar nyelven nem létezik még egy ilyen könyv, amely a kopt, az etióp, a káld, a malabár, a malankár, a maronita, a szír és a bizánci liturgiát mutatja be. Minden egyes fejezetben az illető egyház (ortodox és katolikus részének) történetét vázolja fel először. Aztán a liturgia menetének leírása következik. Végül az adott litrugia sajátosságait veszi sorra, pontokba szedve.

„Egy szájjal és egy szívvel”

szerk. Ivancsó István

A Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola Jubileumi Emlékkönyve (1950-2000)

A kötetben a a nyíregyházi Papnevelő Intézet egykori kispapjai - köztük ma már ezüst- és aranymisés papok - emlékeznek vissza a szemináriumi évekre az alapítás korától a jubileumi esztendőig. A5-ös méret, keménytáblás, cérnázott kötés

..

A 100 éves Hajdúdorogi Egyházmegye története

írta: Dr. Janka György

Hiánypótló munkaként jelent meg Dr. Janka György egyháztörténész, tanszékvezető főiskolai tanár tollából. A gazdagon illusztrált kiadvány bevezetést nyújt a Hajdúdorogi Egyházmegye életébe.

Görög katolikus liturgikus kislexikon

írta: Ivancsó István

A legfontosabb címszavakat tárgyalja a liturgikus kislexikon. Megmarad a görög katolikus egyház kebelében, az ortodox gyakorlatra csak minimálisan van figyelemmel. Sok kép is dísziti ezt a második kiadást Timkó Imre volt megyéspüspök illusztrációiból.

Máriapócs, 1696 - Nyíregyháza, 1996.

Történeti konferencia a máriapócsi Istenszülő-ikon első könnyezésének 300. évfordulójára. 1996. november 4-6. A konferencia előadói és a kötet szerzői: Török József, Bársony István, Pirigyi István, Zachar József, Szabadi István, Barna Gábor, Knapp Éva, Dudás Bertalan, Magyar András, Puskás Bernadett, Buda Péter, Belme László, Janka György, Szilárdfy Zoltán, Udvari István. B5-ös méret, ragasztott, kartonált kötés

Ilyeneké Isten országa

írta: Puskás László

Isten Szolgája Orosz Péter (1917-1953) titokban felszentelt püspök élete és vértanúsága

Linkajánló


Kapcsolat


H-4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 13-19.
H-4401 Nyíregyháza, Pf. 303.
+36 42 597-600
+36 30 440 0001

Közösségi média