Lakatos László atya visszaemlékezése

<<

A házi ünnepnapot délután fél ötkor diszgyűlés zárta be. Püspök úr is megtisztelte jelenlétével. (Érte volt minden.) A diszgyűlés szónoka dr. Rohály Ferenc tb. kanonok, spirituális úr volt. Beszédében kitért azokra az egyházmegyei eredményekre, amelyeknek elérésében a püspök úr húsz éves kormányzása szerepet játszott. Beszéde végén egy kis albumot adott át az ünnepeltnek. Azoknak a templomoknak, épületeknek fényképei voltak benne összegyűjtve, amelyek a húsz éves kormányzás látható eredményei voltak. Egy kis kamarakórus ünnepi énekeket adott elő.
Befejezésül püspök úr is szólt néhány szót. Elmondta, hogy Isteni gondviselése hogyan működött közre egyházmegyénk életében. Jól megjegyeztem, mert azóta is sokszor eszembe jutottak a végén inkább kérdés formájában elhangzott szavai. Ferenc Ferdinánd trónörökösről tett említést, akit 1914-ben Szarajevóban meggyilkoltak. Róla köztudott volt, hogy gyűlölte a magyarokat. Az 1912-ben felállított Hajdúdorogi Egyházmegye felállítása ellen is igyekezett minden tőle telhetőt megtenni. Négy év múlva, Ferenc József halála után neki kellett volna a magyar trónra ülni. Tudjuk, hogy Isten rendelkezése - amely sokszor különösnek mutatkozik - fájdalmasan, de megakadályozta ebben. Mi lett volna egyházmegyénkkel és velünk - tette fel a kérdést püspök úr -, ha ő mégis magyar király lett volna? Elgondolkoztató kérdés volt ez azokban az 1959-es napokban.

Lakatos László atya 

 (IVANCSÓ I.(szerk.), Egy szájjal és egy szívvel, SZAGKHF, Nyíregyháza 2000, p.57.)