Oláh Miklós atya visszaemlékezése

<<

A második szakasz éveiben történt, hogy a derékszögben forduló épület belső sarkában, az első emeleti terasz felett húzódó lapos bádogtető szélén, a tovább emelkedő fal tövében tavasszal egyszer csak kihajtott egy kis nyírfa-csemete. Amikor a kánikula heteihez ért a nyár, a kis fácska levelei lehullottak, s azt gondoltuk: ennek egyszer s minden-korra vége. Meglepődve láttuk, hogy a következő tavaszon újra zöldül és újabb ágacskákat nevel. Szorosan a fal mellett volt, így egyik oldala teljesen üres volt, a fal felé nem tudott terjeszkedni, de a másik három irányba szabályos formában növekedett. Ez 3-4 éven át megismétlődött: kihajtott, a forró nyárban lehullottak a levelei, mi gondolatban már el is temettük s aztán kezdődött minden elölről, a fácska pedig egyre nagyobb lett. Ámulva néztük: miből él, miben gyökerezik ott a bádogtetőn? A szél által a sarokban összehordott porból és a falról hulló vakolatból? Egyre nagyobb tisztelettel néztük az élni akarásnak ezt az egyszerű és mégis csodálatos megnyilvánulását.

Oláh Miklós atya 

(IVANCSÓ I (szerk.), Egy szájjal és egy szívvel, SZAGKHF, Nyíregyháza 2000, p. 21.)