;

Adománygyűjtő est a Szent Damján Tábor részére

December 3-án, kedden 18 órától Pregitzer Fruzsina Uram, nem látta Magyarországot? című önálló estjét nézhetik meg az érdeklődők főiskolánkon. Az este jótékonysági célt szolgál, hiszen a szervező Szent Damján Kör adományozásra kéri a résztvevőket. Az összegyűjtött összeggel teljes egészében a jövő évi Szent Damján Tábor megrendezését segítik.

A Szent Damján Tábort görögkatolikus kispapok szervezik meg 1997 óta azzal a céllal, hogy enyhe és középsúlyos testi és értelmi fogyatékkal élő gyermekek és fiatal felnőttek számára felejthetetlen nyári élményt adjanak. Ebben az egy hétben minden táborozót egy vagy két önkéntes személy segíti, így összesen több mint kétszáz személyt táboroztatnak. Segítők, gimnazisták, egyetemisták és felnőtt korú dolgozó emberek, akik társadalmi munkában vigyáznak a táborlakókra. A befolyt összegből szeretnének minél több gyereket táboroztatni, még több élményben részesíteni őket jövőre. (A 2024. évi táborról itt olvashatnak bővebben.)

Pregitzer Fruzsina Jászai Mari-díjas színművésznő intézményünkben 2011 óta a beszédművelés tantárgy oktatója. Elkötelezett munkáját a főiskola szenátusa ebben az esztendőben Szent Atanáz-díjjal jutalmazta