;

Hittanár szakos végzőseink búcsúja

Főiskolánk nappali tagozatos hittanár szakos hallgatói a mai nap folyamán sikeres záróvizsgát tettek. Ennek alkalmából az alsóbb évfolyamos tanulók egy búcsúztató ünnepséget szerveztek, ami egy közös agapéval zárult. Az ünnepségen a főiskola oktatói is részt vettek. A következő sorokban Inántsy-Pap Ágnes tanárnő köszöntőjét olvashatják:

 

Főtisztelendő atyák, kedves kollégák, kedves búcsúzó és búcsúztató diákok!

Köszönöm, hogy felkértetek, hogy néhány búcsúztató gondolatot mondjak Nektek, mielőtt kiléptek a munka világába. Egy idézettel szeretnék kezdeni. 

„A cél különlegesen fontos, de ami igazán számít az út, amelyen odaérsz.”

Ez az egész életünkre igaz, de most az egyetemi éveitekre vonatkoztatnám.

Ez az út öt évvel ezelőtt kezdődött. És mint miden út, ez is tartogatott meglepetéseket. Nem is akármilyeneket. Hatalmasokat. Új közösségbe kerültetek, ahol komoly elvárásokat támasztottunk Veletek szemben már az első pillanattól kezdve. Be kellett illeszkednetek az egyetemista társaitok közé, a kollégiumi közösségbe, és nem utolsó sorban mint leendő munkavállalók a katolikus egyház világába is.

Ezt a pályát mindannyian végigfutottátok, ki több, ki kevesebb kudarccal és sikerrel. 

Bízom benne, hogy Szent Pál apostollal együtt Ti is mondjátok: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.”

De vajon mi is volt a közös hang, ami megtartott Benneteket?

Azt gondolom, hogy a legfontosabb közös hang az imádság.  

Az ima erejéről engedjetek meg néhány gondolatot.

Az ima a legerősebb védelmező páncélunk, aminek még a történelmi eseményekre is hatása van. Például Ábrahám imája megmentette Szodomát és Gomorát.

Higgy abban, hogy a te imádnak ugyanolyan súlya van, mint Ábrahám imájának!

Az imádság nemcsak felvértez, de „felöltöztet” és ragyogóvá is tesz bennünket, ahogy Teréz anya imádkozta minden reggel: „Drága Jézus, segíts nekem, hogy a Te illatodat vigyem mindenhová, amerre csak járok. Áraszd el lelkemet a Te lelkeddel és szereteteddel. Járd át és vedd birtokodba egész lényemet teljesen, hogy egész életemen csak a Te életed ragyogjon át. Ragyogj át rajtam, és legyél annyira részemmé, hogy minden lélek, akivel csak kapcsolatba kerülök, érezze a Te jelenlétedet lelkemben. Emeljék fel fejüket, és többé már ne engem lássanak, hanem csak Jézust. Maradj velem, és ragyogni fogok, ahogy te ragyogsz, fényként mások számára. Ámen.”

És egész életetekben az imáság legyen a legerősebb fegyveretek, páncélként fog Benneteket megvédeni, és ez legyen a legszebb ékszeretek, ami ragyogóvá tesz Benneteket.

Az imádáság és a szeretet kísérje egész életeteket!

Búcsúzóul Böjte Csaba atya szavait hívom segítségül:

"A szeretet tartja össze a közösségeinket, élettel, fénnyel, meleggel, lélekkel tölti meg a családjainkat. Aki nem tudja szeretni a munkáját, környezetét, családját, nemzetét, annak számára minden csak fájdalom: rossz neki munkába menni, rossz neki a himnuszt énekelni, a testvéreivel nemzeti ünnepet ülni. Szeretet, álmok és jövőkép nélkül nincs útja az életnek, amely a holnapba vezet.”

Isten áldjon Benneteket!

Kapcsolódó galéria