A Szent Zsófia Görögkatolikus Kollégium felvételt hirdet a 2017/2018-as tanév I. félévre felsőoktatásban tanuló nappali tagozatos főiskolai, egyetemi hallgatók részére.

A kollégium Nyíregyháza központjában található, a Szent Atanáz Görögkatolikus Főiskola szomszédságában. A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara és a Nyíregyházi Egyetem is gyorsan és egyszerűen megközelíthető. (A kollégium előtt található buszmegálló, de gyalogosan is tíz, illetve húsz perc alatt elérhetőek az intézmények.)

A lakókat 3-4 fős szobákban helyezzük el, figyelembe véve az egyéni kéréseket is. A kollégiumhoz tartozik egy jól felszerelt konyha, minden folyosón zuhanyzó és mosdó van, lehetőség van mosásra is.

Az épületben kápolna is lehetőséget nyújt az imádságra, lelki elmélyülésre.

A kollégisták be tudnak kapcsolódni a város nyújtotta közösségi- és hitéletbe. 

Félévente veszünk részt 1-2 napos lelkigyakorlaton, folyamatosan van lehetőség lelki- és egyéni beszélgetésekre, gyónásra, beszélgető körön való és tematikus előadásokon való részvételre. 

A családias hangulatú intézményünk várja az érdeklődőket!

Jelentkezéshez csatolt dokumentumok:

  • jelentkezési lap
  • bemutatkozó levél (önéletrajz) – kézzel írva
  • papi vagy lelkészi ajánlás

Jelentkezési határidő: 2017. augusztus 31.

A jelentkezéseket a következő címre várjuk:

Szent Zsófia Görögkatolikus Kollégium 

4400 Nyíregyháza

 Síp u. 16.

A jelentkezőket telefonon vagy e-mailben értesítjük a felvételi elbeszélgetés időpontjáról.

Jelentkezés lap letöltése itt.

Információ:

Tóth András

görögkatolikus pap, kollégiumigazgató

+36 (30) 681-89-27

tothandras68@gmail.com

 

Linkajánló


Kapcsolat


H-4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 13-19.
H-4401 Nyíregyháza, Pf. 303.
+36 42 597-600
+36 30 440 0001

Közösségi média