Ha a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálatából választ a 2022/2023. tanévre, akkor az érvényben lévő rendelet értelmében a megszerzett szakképzettségek birtokában több területen is elhelyezkedhet!

 

TEOLÓGUS SZAK: osztatlan képzés, világi hallgatók számára 10 félév (nappali és levelező tagozaton), míg papnövendékek számára 12 félév (nappali tagozaton).

A civil szakra jelentkezők a végzettség megszerzését követően munkát vállalhatnak nevelőszülői hálózatban, gyermekotthonban és tanodákban is.

 

OSZTATLAN HITTANÁR–NEVELŐTANÁR SZAK: Egységes, osztatlan mesterszak, 4+1 év (nappali és levelező tagozaton egyaránt), amelynek elvégzése után a hallgatók pedagógusvégzettséget igazoló diplomát kapnak. A kimenet: általános és középiskolai tanári végzettség.

A szakot egyszakos, illetve a Nyíregyházi Egyetemmel és a Miskolci Egyetemmel együttműködésben közismereti tanár szakkal párosítva, kétszakos képzésben is indítjuk. A hittanár-nevelőtanár szak mellé a Nyíregyházi Egyetemen vendéghallgatói státuszban választható közismereti tanár szakok: 1. magyar nyelv és irodalom, 2. történelem, 3. ének-zene, 4. rajz és vizuális kommunikáció. (Ebben az esetben a hallgatók a 4+1 év végén kétszakos tanári diplomát kapnak, mellyel elhelyezkedési esélyeik jelentősen megnövekednek.) A Miskolci Egyetemmel együttműködésben a következő közismereti tanárszakok választhatók a hittanár-nevelőtanár szak mellé: magyartanár, történelem és állampolgári ismeretek tanára, földrajztanár, angol nyelv és kultúra tanára, német nyelv és kultúra tanára, etikatanár, mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár. A képzés a meghirdetéstől függően 4+1 és 5+1 éves képzésben is végezhető. A képzésre jelentkezőknek (egyszakos és kétszakos képzés esetén is) szakmai alkalmassági vizsgán kell megfelelniük. A kétszakos képzés csak nappali, az egyszakos nappali és levelező munkarendben is indul.

FONTOS: A kétszakos képzésre a felvi.hu oldalon kell elektronikus formában benyújtani a jelentkezést, a képzésre történő felvételi a központi felvételi eljárás részét képezi!

A megszerzett okleveles hittanár-nevelőtanár szakos szakképzettség és diploma birtokában a hitoktatáson kívül lehetőséget kaphat kollégiumi tanárként, napközis tanítóként, vagy bölcsödében, nevelőszülői hálózatban, gyermekotthonban, tanodában helyezkedhet el akár vezető-pozícióban is.

 

KÁNTOR SZAK: 6 félév (nappali tagozaton). Azok jelentkezését várjuk, akik a görögkatolikus egyházközségekben kántori feladatok ellátására szeretnének vállalkozni. A kántor szak az alapos zenei, teológiai és egyházismereti képzés mellett az egyéni zenei adottságok fejlesztésének lehetőségét is kínálja.

 

OSZTATLAN HITTANÁR–NEVELŐTANÁR SZAK: rövid képzési ciklussal (bármilyen tanári, gyógypedagógus, tanító és óvodapedagógus, teológus diplomával rendelkező jelentkező számára) levelező tagozaton. A képzési idő a korábbi végzettség függvényében kerül kiszámításra.

Meglévő pedagógus diplomáját a hittanár-nevelőtanár szakképzettséggel kiegészítve a munka világában történő elhelyezkedésének esélyeit növelheti. Az oktatás mellett, a szociális szférában is lehetősége nyílik - ezen szakképzettség birtokában – elhelyezkedni.

 

JELENTKEZÉS ÉS FELVÉTELI: A jelentkezést a levelező tagozatos, valamint a nappali tagozatos teológia, kántor, egyszakos hittanár-nevelőtanár képzésre közvetlenül a főiskolára kell elküldeni az intézménytől igényelhető saját jelentkezési lapon, a kért mellékletekkel ellátva. A jelentkezési lap letölthető a főiskola honlapjáról (www.szentatanaz.hu).

A kétszakos hittanár-nevelőtanár-közismereti tanár szakos képzésre jelentkezők a központi felvételi eljárás keretében adhatják be jelentkezésüket. Elektronikus úton (e-felvételi) a www.felvi.hu honlapon keresztül lehet csak jelentkezni. Kérjük, hogy az állami jelentkezési lap mellett az intézményi jelentkezési lapot is töltsék ki és adják le a Tanulmányi Osztályon.

 

A papnövendéknek jelentkezők esetében a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Hivatal (4025 Debrecen, Petőfi tér 8., Kocsis Fülöp érsek-metropolitának címezve) vagy a Miskolci Egyházmegyei Hivatal (3503 Miskolc, Pf. 111, dr. Orosz Atanáz megyéspüspöknek címezve), illetve a Nyíregyházi Egyházmegyei Hivatal (4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5., Szocska A. Ábel megyéspüspöknek címezve) címére várják a főiskola saját jelentkezési lapját és a főpásztorhoz címzett kérvényt.

 

Nappali tagozatra jelentkezés esetén a jelentkezési lapokat 2022. február 15-ig, levelező tagozatra jelentkezés esetén pedig 2022. május 25-ig várjuk. Bővebb felvilágosítás a főiskola Tanulmányi Osztályán kérhető: Nyíregyháza, Bethlen G. u. 13–19., telefonon: 42/597-602 és 30/4400001 vagy e-mailben: tanulmanyiugyek@szentatanaz.hu.

 

A jelentkezési lapok ismeretében minden jelentkezőt egyénileg értesítünk a felvételi, illetve a pályaalkalmassági vizsga időpontjáról.

 

 

Linkajánló


Kapcsolat


H-4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 13-19.
+36 42 597-600