Egy pár nap múlva négy éve, hogy főiskolánk liturgikus tanszéke elindított azt a sorozatát, melyben meg kíván emlékezni a liturgikus tanárairól. A négy esztendő alatt ez volt az ötödik kis konferencia – emlékdélután –, amit a témának szenteltünk.

Az első a híres liturgiatudósról, Rohály Ferencről szólt 2016. december 2-án, aki nemcsak tanította a liturgiát, liturgikus tárgyakat, hanem egyházunkban egyedülálló úttörő munkát végzett: eredeti görögből magyarra fordította az összes liturgikus könyvünket. Igaz, a kor körülményei – az ateista, kommunista időszak – nem tette lehetővé ezek kiadását, de azóta már nagy részük mégiscsak megjelenhetett a mai Atanáz püspök újrafordításában, átdolgozásában.
A második konferenciánk Palatitz Jenő életét és liturgikus tanári működését mutatta be 2017. május 12-én. Ám ettől nem szakadt el a spirituálisi tevékenysége sem. Még élnek olyan paptestvérek, akik most is úgy emlegetik, hogy „a spiri atya”. Az ő liturgikus tanári tevékenységének kézzelfogható eredménye, hogy egy római katolikus liturgika kötetben egy fejezetet a görög katolikus liturgiáról írt.
A harmadik emlékdélutánunk Orosz Sándor Ágoston bazilita szerzetes atyáról szólt 2017. november 24-én, aki intézményünk első liturgikus tanára és egyben a papnevelő intézetünk spirituálisa volt. Sajnos, éppen azért, mert szerzetes volt, neki hamar távoznia kellett mind a főiskoláról, mind a szemináriumból. Az emléke viszont fennmaradt: a legidősebb papok közül még vannak, akik emlékeznek rá, idézik egy-egy tanító mondatát a liturgiából.
Az eddigi utolsó, negyedik megemlékezésünk Timkó Mihály atyát, tanár urat állította a középpontba 2018. május 11-én. Ő elsősorban az énekkultúrát fejlesztette a kispapok között. De nem csak ott, hanem az egyházközségben is, ahol énekkart alakított. Sőt, miután Nyíregyházáról tovább ment, az új közösségében is ugyanezt tette.
Liturgikus tanszékünk keretén belül tehát törekszünk arra, hogy tanáraink emléke ne vesszen a feledés homályába.
Most, az ötödik ilyen rendezvényünk előadásait meghallgatva, örülhetünk annak, hogy a sorozat folytatódott, bár rendkívüli körülmények között. Egy alkalommal más miatt kellett elhalasztanunk, tavasszal a már kitört pandémia miatt nem kerülhetett rá sor. Most viszont – már nem halasztva tovább – a közönség nélküli megszervezésére vállalkoztunk. Reméljük, a világhálón keresztül sokan követték az előadásokat. Bízunk abban hogy dr. Mosolygó Marcell atya, aki tizenkét és fél évig tanította a kispapokat a főiskolánkon, kilenc évig nevelte őket a szemináriumban, méltó megbecsülést kapott a rendezvényünkön.
Köszönjük legnagyobb lányának, dr. Soltész Mihályné Mosolygó Ritának, hogy vállalkozott arra, hogy bemutassa: hogyan látja ő és testvérei az édesapát, mit köszönhetnek neki, milyen példát vehetnek róla. Bizony, olyan gondolatok, olyan ismeretek átadása történt itt és most, amik másképp elvesztek volna. Így viszont akik hallgatták, megőrizhetik emlékezetükben, s maguk is épülhetnek egy épületes életpéldán. Akik pedig nem hallották, majd olvashatják a hamarosan megjelenő konferenciakötetben.
Ugyancsak személyes hangvétel szőtte át Marci atya egyetlen fiának, ifj. dr. Mosolygó Marcellnek az előadását, aki a fiatal papot, a máriapócsi, káplánt mutatta be nekünk. Mily nagy szerencse, hogy Marci atyának fennmaradt egy önéletrajzi írása! Egy gyűjteményes kötetben egy-egy fejezetet szentelt életútja egyes állomásainak. A fia is elsősorban ezt vette alapul a munkájához. Már a pócsi évei alatt megmutatkozott a fiatal papnak a liturgia iránti szeretete, amit aztán tanítania kellett. Ugyanakkor – ami szorosan kötődik a liturgiához – a hitoktatásban végzett olykor heroikus munkájáról is képet kaphattunk. Köszönjük.
A fő előadásban – mivel a liturgikus tanszék által rendezett megemlékezésről van szó, azon belül pedig a liturgikus tanár tevékenységéről – a főiskolai törzskönyvek, levéltári iratok, valamint a már említett kötet alapján tartotta előadását jelen sorok írója: Ivancsó István. A bemutatott tények, adatok igazolják, milyen nagyszabású munkát fejtett ki Mosolygó tanár úr. Voltak olyan félévek, amikor a tantárgyak felét vagy nagyobb részét ő tanította, s ezek jelentős részét mindig a liturgikus tárgyak tették ki. Megnyugvással konstatálhattuk, hogy a közel ezer vizsgáján egyetlen egyszer sem adott elégtelen jegyet, bár korántsem osztott csupán kitűnőket.
Tanári munkája mellett spirituális is volt Marci atya. Ennek Bemutatását az egyik kedves lelki gyermeke Miló Miklós vállalta. Közbeszólt a koronavírus, így betegsége miatt az előadását nem tudta megtartani, de az írásos változata helyet kapott a kötetben.
Nyíregyházáról Sátoraljaújhelybe kapott paróchusi, majd esperesi kinevezést Mosolygó Marcell. Itt teljesíthette ki papi munkáját. Amit eddig a liturgiából, a lelkipásztorkodásból tanított a kispapoknak, azt most mind megélhette. A sátoraljaújhelyi évek bemutatására Damjanovics József zempléni főesperes, sátoraljaújhelyi paróchus lett felkérve. El is vállalta annak megtartását. Ám sajnálatos módon időközben a koronavírus áldozata lett. Így ezt az előadást is a jelen sorok írója, a konferencia szervezője állította össze a levéltári dokumentumok alapján. S köszönetet kell mondanom a Hajdúdorogi Főegyházmegye levéltárosainak, hogy önzetlenül segítettek a levéltári anyag felkutatásában, összegyűjtésében, megküldésében.[5] Emellett nagy segítséget nyújtott az a hirdetőkönyv, amit Marci atya az újhelyi évei alatt gondosan vezetett, s amit a fia bocsátott rendelkezésemre. Ezek alapján sikerült bemutatnom tehát Mosolygó Marcell újhelyi éveit, ha nem is olyan személyes ismeretekkel átszőve, mint azt az utódja tette volna.
Végezetül a miskolci évek következtek. Erre az előadásra Grunda János atya vállalkozott, aki nemcsak veje Marci bácsinak, hanem elődje és munkatársa is volt a miskolci papi munkálkodásban. Így tehát kétszeres is személyes lehetett az előadása, amely azonban a tényeken alapult. Megtudhattuk, hogy egyházi, társadalmi szinten, az oktatásban milyen nagy szerepe volt a miskolci papnak, amellett, hogy mennyi fizikai restaurálást és megújítást is végzett.
Amikor ezt az emlékdélutánt lezárjuk, ismételten is érdemesnek tűnik reflektálni az emlékeink megőrzésének feladatára. A személyekről oly gyakran és oly könnyen elfeledkezünk! Legalább a liturgikus tanárainkról nem akarunk! Emellett pedig indítottam egy sorozatot a tudományos folyóiratunkban, ahol a főiskolánkon végzett papok kaptak lehetőséget saját életútjuknak a bemutatására. Ugyanez a cél vezérelt: ne tűnjenek el a feledés homályában.
Most megköszönöm az előadóknak, hogy vállalkoztak az előadásukra, és segítettek abban, hogy Mosolygó Marcel atyát és tanár urat minél jobban megismerjük. Köszönöm azoknak, akik ilyen rendkívüli körülmények között bekapcsolódtak a kis konferenciánkba, rászánták az időt.
Örüljünk annak, hogy görög katolikus egyházunkról ilyen szinten is maradnak ismeretek!

Szerző: Ivancsó István

Linkajánló


Kapcsolat


H-4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 13-19.
+36 42 597-600