;

2024-ben is remek volt a Kutatók éjszakája és a Görögbe fogadlak nyitott udvar

A rendezvény a délutáni órákban Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya köszöntőjével vette kezdetét a főiskola és a múzeum által körülölelt kertben.

A közös imádságot követően Fülöp atya az ember tudásszomjának, meg nem elégedéséből származó folytonos keresésének miértjéről gondolkodott: egyfajta belső indíttatás miatt keresünk, az ismeretek bővítésével új távlatokat nyitunk, de a tudás iránti vágyat az Istentől kapta az ember. „Tudásvágyunkkal, kutatásainkkal voltaképpen Istent keressük, őhozzá közeledünk” – fogalmazott a hierarcha.

Majd az egybegyűlteket Dr. Odrobina László, a főiskola rektora is üdvözölte, aki az érsek-metropolitával közösen átadta a 2024/25-ös tanév ösztöndíjait.A rendezvény ünnepélyes része után az épületben a főiskola oktatóinak, kutatóinak előadásait lehetett meghallgatni.

Dr. Szilágyi Barnabás pszichológus előadásában, Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart címmel, Seneca szavait mottóként használva a motivációról beszélt.

Dudás György atyának A filozófia a viccek tükrében elnevezésű előadása igyekezett közel hozni a filozófiát a mindennapok emberéhez. „Sokan azt gondolhatják, hogy a filozófia egy elvont és haszontalan tudomány, amelyet olyan emberek művelnek, akiknek semmilyen kapcsolatuk nincs a mindennapi élettel. Mindazonáltal a filozófia igazán közérthetővé válhat a viccek segítségével. Mind a humor, mind pedig a filozófia fel akarja pörgetni a gondolkodásunkat és a feje tetejére akarja állítani a világot, azért, hogy mi a dolgok mélyére ássunk és kiderítsük, hogy mi is az igazság. A viccek megvilágításban az elvont filozófiai fogalmak, témák talán nem is lesznek annyira távoliak, sőt még talán arra is indíthatnak minket, hogy egy platóni dialógust a kezünkbe vehessünk” – állította Dudás György atya.

Dr. Orosz István Mokiosz atya az ókori források olvasásának világába vezette be a hallgatóságot Képzelted volna? Elképzelni vs. beképzelni címmel, Dr. Inántsy-Pap Ágnes a Tudatos továbbtanulás témával kapcsolatban hívott együtt gondolkodásra.

Dr. habil. Pauwlik Zsuzsa Orsika pszichológus – a kutatók éjszkájának idei főszervezője és felelőse – Ismerd meg magadat! Tesztek, kérdőívek, műszeres mérések címmel gyakorlati foglalkozás keretében olyan vizsgálóeszközökkel ismertette meg az érdeklődőket, melyek információkat adnak személyes tulajdonságainkról. Többféle tesztet oldhattak meg a jelenlévők, valamint kipróbálhatták a disztributív figyelemvizsgálót, mely arról ad információt, hogyan tudja az ember a szemével felfogott információt a képmozgásával összehangolni, milyen pontosan és gyorsan tud dolgozni.

Az előadásokkal párhuzamosan a falakon kívül – a főiskolai diákönkormányzat és segítőik szervezésének köszönhetően – szabad programokba lehetett bekapcsolódni: az országosan meghirdetett kutatók éjszakája a hittudományi főiskolán immár második alkalommal fonódott össze a Görögbe fogadlak nyitott udvarával, mely a személyes találkozásoknak, ismerkedésnek és ismeretszerzésnek egy kötetlenebb formáját nyújtotta. A standoknál a főiskola és szeminárium mellett néhány görögkatolikus intézmény mutatkozott be (Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium – Monostory Viktória ikonfestő művész irányításával alkotások születtek; a sátoraljaújhelyi Georgikon borkóstolóval kedveskedett; a papnövendékek kulináris sarkot alakítottak ki, ahol pizzát, gofrit és palacsintát kínáltak; a kispapoknál a Damján-tábor promóciós termékeit lehetett megvásárolni a tábor támogatására; a Magyar Méz kóstolással, a Special Olympics standja érzékenyítéssel kedveskedett)

Az est könnyűzenei élményeit a papnövendékek zenekara, az Ikon, valamint a görögkatolikus kötődésű HéBa zenekar nyújtotta.

A Görögkatolikus Múzeum egy műgyűjtő, Dr. Sipos József előadására invitálta az érdeklődőket. Dr. Sipos József több évtizedes gyűjtőmunkájának eredményeként több, mint 150 kenyérpecsételőt gyűjtött Máramaros vidékén. Előadásában bemutatta a kenyérpecsételés történetét, tradícióját és beszámolt kalandos gyűjtési tapasztalatairól. Sipos József bemutatta a múzeumban megtekinthető gyűjteményt.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is.

 

ÖSZTÖNDÍJAK A 2024/2025. TANÉVBEN

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj – Jertyity Róbert

Hodinka Antal Kiválósági Ösztöndíj  – Farkas Friderika

Rektori Tanács egyedi elismerése – Zsohár Zsófia

Szabó Jenő Ösztöndíj (Hajdúdorogi Főegyházmegye) – Vajda Zsanett

Illés József Ösztöndíj (Miskolci Egyházmegye) – Fügei Benjámin

Álmos Zoltán Ösztöndíj (Nyíregyházi Egyházmegye) – Soltész Péter

Dr. Csermely Tibor Ösztöndíj (római katolikus) – Stekler Ágnes

Petrássevich Nicefor Ösztöndíj (kántor szakos) – Szajnikné Puskás Éva

Liki Imre János Ösztöndíj (papnövendék) – Kocsis Balázs

Liki Imre János Ösztöndíj (papnövendék) – Szakállas Csaba Renátó

Liki Imre János Ösztöndíj (papnövendék) – Pipoly Patrik

Liki Imre János Ösztöndíj (papnövendék) – Horváth János Ábel

 

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Kapcsolódó galéria