;

Ezért lettem Isten szolgája

Magyar Zsolt Richárd főiskolánk hatodéves papnövendéke. Választott hivatásáról mondja el gondolatait elsősorban azok számára, akik úgy érzik, szintén meghívást kaptak a Jóistentől.

Mikor döntötted el, hogy pap szeretnél lenni?

Már a gimnáziumot is így kezdtem, sőt igazából már általános iskolás koromban megfogalmazódott bennem a gondolat. De a mai napig nehéz megválaszolnom, hogy miért szeretnék pap lenni. Nekem nincs konkrét válaszom erre, mert ez egy nagyon összetett dolog számomra. Gyerekként persze tetszett a papi élet, különösen az, ahogy az általam ismert papok az emberekhez viszonyultak, az ő életpéldájuk és életmutatásuk fogott meg először.

Volt más is, ami érdekelt?

Én tulajdonképpen a foci által kerültem be az egyházba. Máriapócsi gyerekként a falusi focipályán találkoztam először Krizoszton atyával, aki a focipályáról a templom felé terelte az utam. Volt egy pont, amikor komolyan el kellett gondolkodnom a sport és a papi hivatás között, de aztán amikor a papságot választottam, akkor érdekes módon sokkal több mindent kaptam vissza a Jóistentől a foci terén is, mint amit játékosként valaha elérhettem volna, többek között a felcsúti Puskás Arénában játszhattam a papi válogatott tagjaként.

Végzősként hogyan látod a papnövendékséggel telt éveidet?

Ha nyitott lélekkel érkezel, s igyekszel elfogadni azt, amivel itt találkozol, kapsz egy új otthont, megismerkedsz emberekkel, akik szeretnek, és lényegében azt gyakorlod, amit majd papként csinálni fogsz, akkor ez alatt a hét év alatt a sok jó és néhány rossz dolgon keresztül vezető út végére érve megerősödhetsz a hivatástudatodban.

 A tanulmányaid során melyik tantárgy állt hozzád legközelebb?

Ha csak egyet szabad kiemelnem, akkor talán a morálteológiát mondanám, ez áll hozzám a legközelebb. Azért ezt emelném ki, mert úgy érzem, hogy a későbbi munkánkkal kapcsolatban, ott beszélgettünk a legtöbbet olyan kérdésekről, amelyeket aztán jól tudunk hasznosítani a gyakorlatban például a prédikációknál vagy a gyóntatásnál.

Mit mondanál annak, aki a papi hivatás választásán gondolkodik?


Úgy gondolom, hogy Isten bárkit meg tud szólítani bármikor és bárhol. Én ebben hiszek, mert belőlem is nagyon sok mindent néztek ki gyerekkoromban, és lehet, hogy pont erre nem gondoltak velem kapcsolatban, hogy pap leszek. Tehát, ha bármilyen módon megfogalmazódik valakiben, hogy Istent szeretné szolgálni, akkor feltétlenül foglalkozni kell ezzel a gondolattal, mert Istennek sokféle emberre szüksége van, és várjuk a szemináriumba szeretettel!

 

A jelentkezés határideje: 2023. február 15.

További információkért keresse a Tanulmányi Osztályt a 42/597602 telefonszámon vagy böngéssze honlapunkat és Facebook-oldalunkat!

Címkék