;

Tudásolimpia döntő 2022.

A Görögkatolikus Tudásolimpia elnevezésű tehetséggondozó versenyen több mint 1400 diák indult ebben a tanévben, akik közül 161 tanuló az első és második fordulóban elért eredménye alapján személyesen is részt vett az utolsó megmérettetésen a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán 2022. május 30-án.

A verseny napját Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök köszöntő beszéde nyitotta meg. A főszervező, dr. Inántsy-Pap Ágnes megnyitójában azt a bizalmat és hitet emelte ki, amivel erre a versenyre a diákok tekintettetek, amikor vállalták az indulást, továbbá azt a kitartást is megdicsérte, amit e viszonylag hosszú ideig tartó verseny alatt tanúsítottak az indulók.

Összesen 1394 fő jelentkezett a versenyre a meghirdetett 16 kategóriában az alábbi oktatási/nevelési intézményekből:

  1. Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. és Gimn., Nyírbátor
  2. Dudás Miklós Görögkatolikus  Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola  és Alapfokú Művészeti Iskola, Máriapócs
  3. Fáy András Görögkat. Technikum és Szakgimn., Miskolc
  4. Fényi Gyula Jezsuita Gimn., Miskolc
  5. Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc
  6. Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
  7. Móricz Zsigmond Görögkat. Óvoda és Kéttannyelvű Ált. Isk., Mátészalka
  8. Szent Anna Görögkat. Gimnázium, Budapest
  9. SZBOK, Ált. Iskola, Hajdúdorog
  10. SZBOK, Gimnázium, Hajdúdorog
  11. Szent Efrém Görögkat. Óvoda, Ált. Iskola és Ami, Debrecen
  12. Szent György Görögkat. Ált. Isk., Kisvárda
  13. Szent Imre Kat. Gimn. és Ált. Iskola, Nyíregyháza
  14. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza
  15. Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Edelény
  16. Szent László Katolikus Gimnázium, Kisvárda
  17. Szent Mihály Görögkat. Ált. Iskola, Nyíradony
  18. Szent Piroska Görögkat. Ált. Iskola, Nyíracsád
  19. Szent László Görögkatolikus Gimnázium, Debrecen
  20. Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Edelény
  21. Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza
  22. Szent Péter és Pál Görögkat. Ált. Iskola, Nyírlugos

 

A görögkatolikus tanulmányi verseny egyik fontos eredménye, hogy a Görögkatolikus Metropólia által újonnan átvett iskolák is egyre nagyobb aktivitással kapcsolódnak be a Tudásolimpiába, ez által a görögkatolikus egyház „vérkeringésébe” is. Emellett évről évre egyre több egyéni induló érkezik a különböző egyházközségekből. 

A verseny egy 45 perces írásbeli feladatból állt, a döntő napjának lebonyolításában pedig a Metropólia kispapjai voltak a szervezők és a főiskola munkatársai segítségére. 

A délelőttöt Domokos Zsolt atya motiváló, útmutató előadása zárta, amit az ebéd, majd a díjkiosztás követett. Az eredményhirdetésen Kocsis Fülöp metropolita buzdító gondolatainak meghallgatása után vehették át a tanulók a megérdemelt jutalmakat. 

Sok szeretettel gratulálunk a döntősöknek, eredményeiket alább olvashatják!

 

  Név Iskola
angol 7-8.    
3. helyezett Vígh Lajos Balázs Szent Mihály Görögkat. Ált. Iskola, Nyíradony
2. helyezett Jurkovics Levente Szent Mihály Görögkat. Ált. Iskola, Nyíradony
1. helyezett Hajnal Márk Szent László Katolikus Gimnázium, Kisvárda
     
angol 9-10.    
3. helyezett Pocsai Dávid Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. és Gimn., Nyírbátor
2. helyezett Balogh Ábel Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
1. helyezett Papp Balázs Szent Imre Kat. Gimn. és Ált. Iskola, Nyíregyháza
     
biológia 9-10.    
3. helyezett Urbán Janka Egyéni
2. helyezett Takács Annabell Szent Imre Kat. Gimn. és Ált. Iskola, Nyíregyháza
1. helyezett Gerencsér Panna Antónia Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc
     
biológia 11-12.    
3. helyezett Szolyka Levente Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza
2. helyezett Balogh Andrea Kiara Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza
1. helyezett Váraczki Márk Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium, Nyíregyháza
     
informatika 7-8.    
3. helyezett Restyánszki Janka Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Edelény
2. helyezett Simon Lili Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Edelény
1. helyezett Juhász Laura Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Edelény
     
informatika 9-10.    
3. helyezett Csányi Márton Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
2. helyezett Daku Zsófia SZBOK, Gimnázium, Hajdúdorog
1. helyezett Riczu Zsombor Szent Imre Kat. Gimn. és Ált. Iskola, Nyíregyháza
     
liturgikus ismeretek 7-8.    
3. helyezett Hajdu Raul Sándor Szent Piroska Görögkat. Ált. Iskola, Nyíracsád
2. helyezett Trella Eszter Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
1. helyezett Kerti Csenge Szent Piroska Görögkat. Ált. Iskola, Nyíracsád
     
liturgikus ismeretek 9-10.    
3. helyezett Grajczárik Ádám Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Misolc
2. helyezett Riczu Zsombor Szent Imre Kat. Gimn. és Ált. Iskola, Nyíregyháza
1. helyezett Apáti Nándor Szent Imre Kat. Gimn. és Ált. Iskola, Nyíregyháza
     
magyar 7-8.    
3. helyezett Mészáros Dávid Szent György Görögkat. Ált. Isk., Kisvárda
2. helyezett Vadász Kristóf Szent László Katolikus Gimnázium, Kisvárda
1. helyezett Oláh Angelika SZBOK, Ált. Iskola, Hajdúdorog
     
magyar 9-10.    
3. helyezett Ludmány Boglárka egyéni
2. helyezett Riczu Zsombor Szent Imre Kat. Gimn. és Ált. Iskola, Nyíregyháza
1. helyezett Máté Eszter Katalin Szent László Katolikus Gimnázium, Kisvárda
     
matematika 7-8.    
3. helyezett Tóth Zsófia Szent Imre Kat. Gimn. és Ált. Iskola, Nyíregyháza
2. helyezett Hajós Boróka Szent Efrém Görögkat. Óvoda, Ált. Iskola és Ami, Debrecen
1. helyezett Szabó András Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc
     
matematika 9-10.    
3. helyezett Jenei Marcell Szent László Katolikus Gimnázium, Kisvárda
2. helyezett Lukács Imre Márk Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Misolc
1. helyezett Riczu Zsombor Szent Imre Kat. Gimn. és Ált. Iskola, Nyíregyháza
     
német 7-8.    
3. helyezett Gerzon Lili Szent Imre Kat. Gimn. és Ált. Iskola, Nyíregyháza
2. helyezett Mezző Mátyás egyéni
1.helyezett Dósa Olivér Márk Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc
     
német 9-10.    
3. helyezett Kovács Száva Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc
2. helyezett Busák Dorka Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
1. helyezett Tamaskovics Panna Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
     
történelem 7-8.    
3. helyezett László Nátán Zolta Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Misolc
2. helyezett Éles Fanni Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza
1. helyezett Varga Máté Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Misolc
     
történelem 9-10.    
3. helyezett Horváth Renáta Szent László Görögkatolikus Gimnázium, Debrecen
2. helyezett Lovas-Kondor Jázmin SZBOK, Gimnázium, Hajdúdorog
1. helyezett Horváth Ádám egyéni