A Keleti Liturgia Társasága találkozója Tesszalonikiben
2022. június 13. és 17. között rendezték meg a Society of the Oriental Liturgy (Keleti Liturgia Társasága) találkozóját a görögországi Tesszalonikiben.
A társulat megalapítása a keleti egyházak liturgiájának egyik legkiválóbb ismerője és kutatója, Robert Taft SJ kezdeményezésére történt 2005-ben.
A társaság a keleti kereszténység liturgikus hagyományainak és az azokhoz kapcsolódó területek (egyházművészet, egyházzene) tudományos tanulmányozásával foglalkozik. Tagjai között minden rítus kutatója megtalálható, maga az egyesület pedig egyházi hovatartozástól független tudós társaság, amely kétévente tartja naggyűléseit.
A mostani – az alapítás óta a nyolcadik – találkozót a tesszaloniki egyetem teológiai intézete látta vendégül. A plenáris előadások és a párhuzamosan folyó kisebb, szemináriumi jellegű műhelymunkák mellett jutott idő a hajdani bizánci birodalom egyik legjelentősebb városának megtekintésére is.
Főiskolánkat Nyirán János és Dobos András képviselte. Utóbbi tanárunk előadást is tartott; témája a liturgikus könyvnyomtatás problematikája a történeti Munkácsi Egyházmegyében. Az záró ülésen sor került a soron következő, két év múlva esedékes találkozó helyszínének kiválasztására is. Főiskolánk csak kevés szavazattal maradt le az első helyről. Minthogy az utóbbi két kongresszusnak az európai kontinens adott helyett, ezúttal a Washingtoni Katolikus Egyetem mellett tették le legtöbben a voksukat, de egyúttal kifejezték reményüket, hogy a magyarországi meghívás áll, és 2026-ban Nyíregyháza lehet a vendéglátó.
Dobos András