;

A Szent Miklós-székesegyházban énekelt a Szent Atanáz kórus

„A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson és a pápalátogatáson sok, nagyon lelkes énekestársammal alkottunk zenei szolgálatot adó közösséget. Ekkor határoztuk el, hogy ha nem is ilyen jeles alkalmakon, de időről-időre mutassuk meg a magyar görögkatolikus hagyomány szép kórusműveit és éneklésmódját” –mondta Bubnó Tamás Liszt- és Érdemes Művész díjas karnagy, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kántorképzésének szakfelelőse.

Ennek első állomására került sor október 15-én vasárnap a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban. Az esti Szent Liturgián és az azt követő vecsernyén negyven kórustag szolgált együtt, akik az ország különböző görögkatolikus egyházközségeiből érkeztek.  Az énekesek nemcsak a három egyházmegye közeli településeiről, hanem Budapestről, Szegedről, sőt még Szombathelyről is érkeztek erre az alkalomra.

A tervek szerint idén még két alkalommal (nagyböjtben és a húsvéti időszakban) vehetnek részt a hívek olyan liturgián, melyen a Szent Atanáz kórussal együtt ünnepelhetnek. „ A kórus a következő években Debrecenben, Miskolcon és Budapesten folytatja a szolgálatot, így ez a terv most egy négyéves ciklust foglal magában” – fogalmazott a kórusvezető.

A Szent Atanáz kórus következő fontos fellépése november 11-én lesz a budapesti Szent István-bazilikában, ahol a Ruszin Nemzeti Kulturális Nap alkalmából rendezett görögkatolikus kórustalálkozón vesznek részt több más hazai és külföldi kórus társaságában.

 

szöveg és fotó: Vándor Ilka

 

Kapcsolódó galéria