;

Athanasiana

Az Athanasiana a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola magyar nyelvű lektorált folyóirata, mely tanulmányokat, közleményeket és recenziókat közöl a teológia - különös tekintettel a keleti teológiára - az egyháztörténelem, az egyházművészet, a filozófia, a pedagógia és a pszichológia tudományterületekről, amennyiben azok kapcsolódnak a főiskola képzési és kutatási profiljához.

Az évente kétszer megjelenő folyóirat 1995-ben indult. Alapító-főszerkesztője Dr. Ivancsó István professor emeritus volt, aki 2023. június 30-ig látta el a főszerkesztői feladatokat. 2023. szeptember 1. óta Dr. Véghseő Tamás egyetemi tanár a folyóirat szerkesztőbizottságának vezetője. A szerkesztőbizottság munkáját tudományos tanácsadó testület is segíti.

Szerkesztőbizottság:

Véghseő Tamás, főszerkesztő
Dobos András
Görföl Tibor
Pauwlik Zsuzsa Orsika
Németh István
Földvári Katalin
Szegvári Zoltán

Tudományos Tanácsadó Testület:

S.E.R. Dr. Orosz Atanáz, megyéspüspök, Miskolci Egyházmegye
S.E.R. Dr. Martos Balázs Levente, segédpüspök, rektor, Központi Papnevelő Intézet,
Prof. Thomas Mark Németh, tanszékvezető egyetemi tanár, Bécsi Egyetem, Teológiai Kar, Történeti Teológiai Intézet
Prof. Dolhai Lajos, rektor, Egri Hittudományi Főiskola
Prof. Em. Szentmártoni Mihály SJ, professor emeritus, Pontificia Universitá Gregoriana
Prof. Baán István, professor emeritus, Szent Atanáz Görögkatolikus hittudományi Főiskola
Prof. Várnai Jakab, tudományos munkatárs, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola
Prof. Kustár Zoltán, tanszékvezető egyetemi tanár, Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Ószövetségi Tanszék
Prof. Puskás Attila, tanszékvezető egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Hittudományi Kar

Az Athanasiana nyílt hozzáférésű (Open Access) folyóirat. A nyomtatott számok megjelenésével egyidejűleg az online hozzáférés is megnyílik az érdeklődők előtt.

A közlésre szánt írásműveket a szerkesztőbizottság a kiadvanyok@szentatanaz.hu email-címen fogadja.

A szerzőket kérjük, hogy a megjelentetésre szánt írásmű beküldése előtt figyelmesen tanulmányozzák a Szerzői útmutatót és az abban foglaltak szerint járjanak el.

A beküldött tanulmányokat és közleményeket két anonim bíráló véleményezi Az Athanasiana folyóirat publikációs és etikai szabályzatában meghatározott eljárás keretében. 

 

 

 

Athanasiana 56 2022

Letöltés

Tanulmányok

Jakubinyi György De Maria numquam satis = Máriáról sohasem (beszéltünk) eleget Középkori axióma Ratzinger bíboros (leendő XVI. Benedek pápa) megvilágításában

Hámori Antal A „magzat” életének jogi védelme A Dobbs v. Jackson abortuszdöntés magyarországi szálai

Inántsy-Pap Ágnes - Szilágyi Barnabás Aspects for choosing the right educational institution in Hungary

Soltész János Aszketikus szempontok a zsidóságban

Németh István A vadállatok szerepe Dániel 7. fejezetében

Obbágy László Katekézis az Egyházról

Tóth Attila Die Freiheit und das Böse Beitrag zum Schelling’s Freiheitsschrift

Puskás Bernadett Szentek ikonográfiája a Kárpát-vidéki középkori festészetben

Szarka János Bizánci rítusúak az Árpád-kori Pécsi Egyházmegyében

Dudás György Az isteni mindentudás összeegyeztethetősége az emberi szabad akarattal a molinizmus szerint

Fodor György Ózeás istenképe

Sárándi Tamás A marosi görögkatolikus esperesség helyzete a két világháború közötti időszakban, az etnikai kérdés tükrében

Véghseő Tamás Magyar nyelvű liturgikus kéziratok és kiadványok a hajdúdorogi fordítóbizottság megalakulása előtti évtizedekből

Bagyinszki Ágoston OFM Alcune osservazioni epistemologiche sul Primo Concilio Ecumenico: Strutture di autorità ecclesiastiche interagenti

Ivancsó István „Pócsi könnyes édesanya” Mennyire pócsi a máriapócsi akathisztosz?

Bartha Elek A búzaszentelés szokásai és hagyományai

Athanasiana 55 2022

Letöltés

Tanulmányok

Odrobina László Férfiak és nők a rabbinikus és ókeresztény vegyes házasságok tilalmaiban

Ivancsó István „Üdvözlégy, ki kérésünket Isten elé tudod vinni!...” Az Istenszülő Szűz Mária közbenjárói tevékenysége a máriapócsi akathisztosz alapján

Szentmártoni Mihály SJ Szeretlek, Egyház!

Kiss-Kökényessy Zsófia A „görögkatolikus ügy” a pesti sajtóban a századfordulón

Puskás Bernadett Szentek késő középkori ikonjai a Kárpát-vidéken: Illés próféta, Keresztelő Szent János, Szent Joákim és Anna, Szent Péter és Pál főapostolok, Szent János evangélista

Hámori Antal Fejezetek a Covid-19-pandémia öt hullámának egyházi reflexiójából

Németh István „Az Úr felbuzdult országáért, mert együttérzett az ő népével” (Jl 2,18) A Jl 2,18–27 elemzése és aktualitása jelen korunkban

Seszták István A Görögkatolikus Metropólia – elmúlt – hét éve, az alapítástól az első metropóliai gyűlésig, különös tekintettel a metropóliai intézményekre és az egyházmegyék együttműködésére

Athanasiana 54 2022

Letöltés

Tanulmányok

Seszták István A teremtés és az idő fogalma, a teológia eszkatológiai jellegének megértéséhez

Racs Csaba Isten régi-új üdvössége A teremtés képe és Isten üdvözítő akarata a Biblia keret- szövegeiben

Kovács Csaba „A halálból az életre” A halál mint folyamat az ortodox hagyományban Jean-Claude Larchet művei alapján

Kruppa Tamás Az üdvösség teológiája

Nyiredi Maurus OSB Szabadok vagyunk! Döntenünk kell! „Az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják…” (Lk 17,34)

Cselényi István Gábor A lélek praeternaturalis állapota Szent Tamásnál

Bagyinszky Ágoston OFM A „lélek” apóriái

Perendy László Szent Jusztinosz eszkatológiája. Krisztus mártírjának reménye

Kovács Zoltán Reménység és beteljesedés: Mária eszkatologikus példája

Ivancsó István „Hogy mennyei szent oltárodnál is szolgáljon neked” – A görögkatolikus papi temetés hét imádsága –

Soltész János Az erény és a boldogság kapcsolatának filozófiai és teológiai vonatkozásai

Puskás Bernadett Szentek a késő középkori Kárpát-vidéki ikonosztázionon: Szent György és a harcos szentek

Dobos András A Zamoscsi zsinat határozatainak recepciójáról a történeti Munkácsi Egyházmegyében a kutatások új eredményei fényében

Földvári Katalin Az ún. „Gottesraub von St. Stephan” – Az eredeti pócsi kegykép kirablása 1903-ban

Kührner Éva „…a nagy kultúrharcra, elsősorban pedig vonultassuk fel, erősítsük meg ostromágyúinkat a kath. sajtót…” A görögkatolikus sajtó 1945 előtt

Szabó Péter A keresztényüldözés hatása az egyházi struktúrára. Az örmény egyházak hierarchikus fejlődésének története és 20. századi újjászervezése

Szabó Péter Miklósy István püspök és az első egyházi törvénykönyv (CIC’1917). Új levéltári adatok

Ruzsa György Egy különleges pravoszláv triptichon