Aktualitások
Görögbe fogadlak
Szeptember 29-én a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola és a Görögkatolikus Múzeum szélesre tárta kapuit a Kutatók Éjszakája című program keretében. Az idei összejövetel újdonsága az a kísérő rendezvény volt, melyet a közös udvaron, Görögbe fogadlak elnevezéssel tartottunk. Az eseményről a Görögkatolikus Médiaközpont készítette összeállítást.
Kutatók Éjszakája és Görögbe fogadlak – Két rendezvény egy szívvel
Minden várakozásunkat felülmúlta a nap, amikor először rendeztünk egy a korábbiaknál nagyobb szabású Kutatók Éjszakáját, és ráadásul még hozzákapcsoltunk egy új rendezvényt: a Görögbe fogadlak nyitott udvart. Legnagyobb örömünkre, amellett, hogy néhány előadáson „még a csilláron is lógtak”, az udvaron is folyamatosan pezsgett az élet egészen záróráig.
Stefano Parenti vot a Teológia Bárkinek első előadója
Kötetlen, jó hangulatú előadáson vehettek részt az érdeklődők szeptember 21-én a debreceni Myra Kávéházban.
Egyetemi tanári kinevezések
Novák Katalin köztársasági elnök 2023. szeptember 5-én 123 új egyetemi tanárnak adta át a kinevezését a Sándor-palotában. A frissen kinevezett professzorok 23 egyetemet képviseltek az ország minden tájáról. Főiskolánk több oktatója is átvette kinevezéset ezen a napon.