Görföl Tibor

Folytatódik a Keleti teológia, bizánci lelkiség című előadássorozat

Ebben a félévben az öt előadásból álló sorozatnak a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola ad otthont.  Az első előadást 2023. március 9-én 18 órakor tekinthetik meg az érdeklődők, melyet Görföl Tibor teológus tart Világvallások az ortodox teológiában címmel.

Európai keresztény, magyar világpolgár - Lukács László halálára

Életének 87. évében elhunyt Lukács László piarista szerzetes. Munkássága nemcsak a teológia tudományos művelése terén volt jelentős, de az egész magyar hittudományi felsőoktatás számos területére maradandó hatást gyakorolt, így főiskolánk működésére is. Lukács Lászlóra, aki számos görögkatolikus hallgatónak és oktatónak volt tanára, intézményünk nem egy oktatójával kollegiális viszonyt ápolt, Görföl Tibor, főiskolánk oktatója emlékezik alábbi írásában.

„Isten látta, hogy jó” – Teológiai tanári konferencia Budapesten

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara szervezte az idén január 26-27-én tartott teológiai tanári konferenciát. A teremtés igazsága és a teremtésvédelem kötelezettsége tematikája köré szervezett rendezvény iránymutató dokumentuma Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy!) kezdetű enciklikája volt.

Teológiai Tanári Konferencia a Pázmány Egyetemen

Főiskolánk több oktatója is előadást tart a rendezvényen.