András Szabolcs
A nikaiai konszenzus a mai ortodoxiában
Tartalom
Bevezetés; 1. A zsinat fogalmának ortodox értelmezése; 2. Az egyetemes zsinat fogalma; 3. A zsinat mint az Egyház ikonja; 4. Az ortodox teológia álláspontja a 325-ös zsinatról; 5. A homoousziosz és a Szentháromság titka; 6. A pneumatológiai deficit a Nikaiai Zsinaton; 7. A politikai kontextus és Konstantin szerepe; 8. A zsinat jelenkori ortodox recepciója; Következtetések
ABSZTRAKT
A tanulmány a 325-ös Nikaiai Zsinat ortodox recepcióját vizsgálja, amely a Fiú istenségének kimondásával lefektette a keresztény krisztológia és szentháromságtan alapjait. A homoousziosz (egylényegű) terminus egyszerre jelentett szóteriológiai minimumot és ekkleziológiai fundamentumot, ugyanakkor a Szentlélekről való hallgatás „pneumatológiai deficitet” hagyott maga után. Ez a hiány később hozzájárult a Filioque-vita kialakulásához és a keleti–nyugati trinitológiai utak szétválásához. Az ortodox értelmezés szerint a zsinat nem pusztán történelmi esemény, hanem a Szentlélek által vezetett karizmatikus aktus, amely tekintélyét az Egyház recepciójából nyeri. A modern ortodox teológusok (Florovsky, Lossky, Zizioulas, Stăniloae) a nikaiai örökséget dinamikus normaként értelmezik: egyszerre őrzik a Fiú istenségének dogmáját és a liturgikus-hagyományos tapasztalatot, miközben a pneumatológiai kiegészítést a 381-es Konstantinápolyi Zsinattal látják beteljesedni. Így a nikaiai konszenzus ma is az ortodox identitás és a szentháromságtan sarokköve.
TITLE
The Nicene Consensus in Contemporary Orthodoxy
ABSTRACT
The study examines the Orthodox reception of the Council of Nicaea (325), which, by proclaiming the full divinity of the Son, laid the foundations of Christian Christology and Trinitarian theology. The term homoousios („of one essence”) simultaneously constituted a soteriological minimum and an ecclesiological foundation, yet the council’s silence concerning the Holy Spirit left behind a „pneumatological deficit”. This lacuna later contributed to the emergence of the Filioque controversy and to the divergence of Eastern and Western Trinitarian paths. In Orthodox understanding, Nicaea is not merely a historical event but a charismatic act guided by the Holy Spirit whose authority derives from the Church’s reception. Contemporary Orthodox theologians (Georges Florovsky, Vladimir Lossky, John Zizioulas, Dumitru Stăniloae) interpret the Nicene legacy as a dynamic norm: they steadfastly preserve the dogma of the Son’s divinity and the liturgical-traditional experience while regarding the pneumatological completion as fulfilled by the Council of Constantinople (381). Thus, the Nicene consensus remains to this day the cornerstone of Orthodox identity and Trinitarian doctrine.
