Seszták István
A „sensus fidei” mint véleményformáló eszköz
Tartalom
1. Bevezetés; 2. Egy (vagy a) szinodiális egyház; 3. A szinodalitás és a „sensus fidei” kapcsolata; 4. A „sensus fidei” szerepe a jelen szinódusi folyamatban; 5. Következtetés
KÖVETKEZTETÉS
Ferenc pápa pápaságának kezdetétől fogva segít újra felfedezni azt az erős és mély kapcsolatot, amely az úton lévő egyház népéhez való tartozás és a megkereszteltségből fakadó „sensus fidei” felelősséghordozás között van. Az „Evangelii gaudium”-ban ő maga írta:„Minden megkereszteltben, az elsőtől az utolsóig, működik a Lélek megszentelő ereje, amely evangelizálásra késztet. Isten népe szent e kenet miatt, amely »in credendo« tévedhetetlenné teszi őket. Ez azt jelenti, hogy amikor hisznek, nem tévednek, még akkor sem, ha nem találnak szavakat hitük kifejezésére. A Lélek vezeti őt az igazságra és vezet az üdvösségre. Az emberiség iránti szeretet misztériumának részeként Isten minden hívőt a hit ösztönével – a »sensus fidei« – ruház fel, amely segít megkülönböztetni, hogy mi az, ami valóban Istentől származik. A Lélek jelenléte a keresztényeknek egy bizonyos konnaturalitást biztosít az isteni valóságokkal és egy olyan bölcsességet, amely lehetővé teszi számukra, hogy intuitív módon megragadják azokat, még akkor is, ha nincsenek megfelelő eszközeik ahhoz, hogy pontosan kifejezzék azokat”. Ferenc pápa tehát a szinodalitáson keresztül újra felébresztette az egyház és minden hívő „sensus fidei”-t, hitérzékét mint a Lélekre figyelő, Belőle megsejtett és Általa megszentelt, tapasztalatból fakadó véleményformáló eszközt.
