Odrobina László
Az első századok „keresztény” házasságai a római és a rabbinikus jog keretrendszerében
Tartalom
1. Házasságfogalmak; 1.1. Házasság a római jogban: vegyesházasságok igen; 1.1.1. Matrimonium iustum; 1.1.2 Matrimonium iuris gentium; 1.2. A zsidó házasságjogi felfogás: vegyesházasságok nem; 1.3. A keresztények házasságkötési gyakorlata; 1.4. Változások a jogi helyzetben: Caracalla, 212: jogi dichotómia; 2. A keresztény házasság koncepciójának kialakulása; 2.1. Szalamiszi Epiphanios; 2.2. Antiochiai Ignác; 2.3. Callixtus; 2.4. Alexandriai Kelemen; 2.5. Órigenész; 2.6. Tertullianus; 2.7. Cyprianus; 2.8. Veronai Zénó; 2.9. Milánói Ambrus; 2.10. Jeromos; 3. Konklúzió
KONKLÚZIÓ
Még azokban az esetekben sem, amikor az atyák megpróbálták nagyon keményen és egyértelműen eltántorítani a keresztényeket a vegyesházasságoktól, soha nem minősítették érvénytelennek a vegyesházasságokat – ahogy a rabbik esetében láthattuk. Amikor viszont az atyák „teológiát írnak”, azaz egy szentírási szakaszt kommentálnak, vagy épp krisztológiájukat igyekeznek alátámasztani a (keresztény) házasság párhuzamával, ilyenkor úgy beszélnek a vegyesházasságokról, mint amelyek nem lehetnek modelljei a Krisztus és az egyház közötti egységnek. S ha teológiai szempontból időnként stuprum-nak, fornicatio-nak, adulterium-nak, libido-nak, dedecus-nak, sacrilegium-nak, discordia-nak vagy éppen ante litteram „semmisnek” is minősítik ezeket, vagy azt állítják, hogy a, „ezek beszennyezik Isten Egyházát”, b, „prostituálják Krisztus tagjait”, c, „felkínálják tagjaikat a Sátán szolgáinak, s kinyitják Isten templomát a pogányok előtt”, ennek inkább az az oka, hogy a vegyesházasságok nem harmonizálnak a krisztológiai vagy ekkléziológiai példázatukkal, mintsem hogy valós azonosítás fordulna meg a fejükben. A kor zsinatai megfogalmaznak ugyan tilalmakat a vegyesházasságok ellen, sőt szankciókat is kilátásba helyeznek azok ellen, akik ilyen házasságokat kötnek vagy akik gyermekeiket ilyen házasságokba adják, viszont ezekben a zsinati kánonokban soha nem merül fel a házasság érvénytelenségének a gondolata, s az indoklások sem tartalmaznak ilyen kitételeket: inkább egyházfegyelmi intézkedésről beszélhetünk tehát, mintsem (házasság)teológiai megfontolásokról. Válaszolva tehát arra az eredeti kérdésünkre, hogy van-e és ha igen, miben áll az első keresztény évszázadok keresztény házasságkoncepciója, nagyjából azt mondhatjuk erre, hogy nem volt keresztény házasságkötés, mivel a keresztények átvették a zsidó vagy a pogány római szertartásokat: mindössze az tette ezeket a házasságokat kereszténnyé, hogy két keresztény között jött létre a házasság (vagy az élettársi kapcsolat), s ezáltal ezek a házasságok Krisztus az egyházzal való misztikus kapcsolatának mintái lehettek az egyházatyák teológiájában. Az is valószínűsíthető, hogy a fentiekben bemutatott erősen negatív fogalmak ugyanennek szóltak, így bár a római jog szerint érvényesek voltak ezek a házasságok, ám Órigenésztől kezdve kialakul annak a gondolata a keresztény teológusok között, hogy az ilyen kapcsolatok nem is házasságok (teológiai szempontból), s innentől kezdve a negatív fogalmak lassanként megalapozzák a középkorban kifejtett keresztény házasság kánonjogi koncepcióját.