Tanulmányok

Tartalom

1. A zsinat összehívásának körülményei; 2. A zsinati atyák létszáma; 3. Mit is jelenthetett az „oikumenikosz” kifejezés?; 4. A felvetődött problémák és a „nem teológus” atyák; 5. Az „oikumenikosz” kifejezés megszilárdulása.

ABSZTRAKT

A tanulmány a 325-ös Nikaiai Zsinat állandó jelzőjét vizsgálja, feltárva, mitől és milyen értelemben tekinthető „oikumenikosz”-nak. Elemzi a narratíva kialakulását Athanasziosz és Euszebiosz művein keresztül, kritikusan értékelve a forrásokat modern kutatások (pl. Samuel Fernandez) alapján. Konstantin császár birodalmi békét célzó összehívását hangsúlyozza, kiemelve a résztvevők számát (270–300 püspök, főleg keleti területekről) és a földrajzi reprezentáció korlátait. A zsinat témái között szerepel az ariánus vita, a húsvét dátuma és 20 kánon, beleértve egyházfegyelmi kérdéseket. Az „oikumenikosz” kifejezés nem pusztán földrajzi, hanem az egész Egyházat érintő, császári törvényerővel bíró döntéseket jelent, amely az 5. században szilárdult meg az ortodox hit képviselőjeként. A szöveg allegorikus elemeket (pl. 318-as szám) is érint, hangsúlyozva a zsinat teológiai jelentőségét.

TITLE

ww.nikaia325

ABSTRACT

The study examines the permanent epithet of the Council of Nicaea (325), investigating in what sense and for what reasons it can be regarded as „oikumenikos” (ecumenical). It analyses the formation of the Nicaea narrative through the works of Athanasius and Eusebius of Caesarea, critically evaluating the sources in the light of modern scholarship (e.g., Samuel Fernandez). It emphasises that Constantine convened the council with the aim of securing peace throughout the empire, highlighting the number of participants (270–300 bishops, predominantly from the eastern provinces) and the limited geographical representation. Among the council’s themes were the Arian controversy, the date of Easter, and twenty canons addressing ecclesiastical disciplinary issues. The term „oikumenikos” originally signified not merely geographical universality but decisions affecting the whole Church and endowed with imperial legal force; its definitive meaning as a council acknowledged by the universal (catholic) Church as bearer of orthodox faith only became fixed in the fifth century. The study also touches on allegorical elements (e.g., the symbolic number 318) and underscores the enduring theological significance of the council.